Ötödik fejezeet :D:D

A papíron az állt: "Eltűnt személy
alatta pedig: "jelentkezni a rendőrségnél"
A telefonszám felett Lynne Hyde név állt.
Hát persze hogy a rendőrnő... de mi történt velem? Milyen dolog miatt keresett a rendőrség???
Elszöktem volna... vagy valami sokkal rosszabb?
Egy nő állt egyedül a buszmegállóban, a haja vörös, a körmei tűzpirosak. És bámult engem. A pillantása rabul ejtette a szemem, nem akarta elengedni. Mintha már láttam volna...
Akkor már késő volt ezen gondolkodni. A busz megérkezett, vele együtt Lynne is, aki kárörvendő mosollyal szállt ki a rendőr-kocsiból.
- Gyere Emily, bemegyünk a kapitányságra. - mondta, majd odavezetett a rendőr-autó anyós-ülésére.
A magas pasas pedig - úgy tett, mintha nem csinálna semmit - hirtelen lekapta a hirdetést az oszlopról.
- Mit csinál az az ember? - kérdeztem ártatlan szemekkel.
- Semmit. - mondta Lynne, miközben a kormányt szorongatta.
- Oh...

A kapitányságra érve anya rémült szemekkel bámult rám a kapitányság ajtaja előtt.
- Lily, úgy sajnálom... - suttogta. Nem sírt és nem is reagált semmit, csak megölelt.
De én nem tudtam kiért sírjak...És ez volt a legszörnyűbb ebben az egészben.
- Figyelj. Apáddal nem voltunk jóban. Váln akartunk. Legfőképp a Halloweeni bulid miatt, mert... - de félbeszakítottam.
- A Halloweeni... a halloweeni bulim miatt??? - minden beugrott. Egy vár, egy véres, összetört kocsi... és egy
vörös hajú nő. A vörös hajú nő.

Rohanni kezdtem a buszhoz, aminek az ajtaja az orrom előtt csukódott be.
Ott ült. Ott ült és nézett engem.
A mosolya ördögi, a vörös haja keretezte ezt a hatást.
- Emily!! - eközben anya is utolért. - Emily, ki fognak engem hallgatni, de csak néhány perc. Kérlek ne csinálj hülyeséget! - már majdnem megmondtam a magmét neki, amikor egy hang visszafogott.
Ehelyett csak annyit mondtam: - Oké, miért tennék olyat?
Aggódva nézett rám, de egy perc múlva már el is tipegett a kis magassarkújában és a kosztümben.

A kapitányságon leültem Lynne mellé.
- Mindjárt mehetsz - mondta, majd lerakta mellém a táskáját. - Édesapád jó ember volt. - mondta a hülye filmes-dumát.
- És most az jön: "Talán túl jó is..." ? - kérdeztem gúnyosan.
Akkor pillantottam meg a magas rendőrt, aki előttem állt.
- Oh. - mondta Lynne. - Pár perc szívem - mondta - mindjárt visszajövök.
Nem tudom miért tettem, de kiemeltem a táskájából a mobilját.
Nem azért, amiért megtették volna - más célom volt vele, bár ezt én sem tudtam.

Aznap, amikor hazaértem rettegve feküdtem le aludni.
A kihallgatás elhúzódott, este kilenckor értünk haza. Anya szomorúan nézett, ahogy beslattyogtam a pizsamámban a szobámba.
- Anya ... - szólítottam meg, bár nem tudtam mit is mondjak.
- Tessék, szívem? - kérdezte mosolyogva, bár a mosoly mögött szomorú arckifejezés állt.
- Ne aggódj miattam. - és megöleltem.
Valami miatt ő és Daisy maradtak meg a fejemben - ők voltak az egyetlenek, akiket nem vesztettem el.


Éjjel nehezen aludtam, rémálmok gyötörtek.
Egy sikátorban sétáltam, a pizsamámban, kezemben egy fadarabbal. A fadarab vége hegyesre faragva.
Nem értettem miért történik ez, de hirtelen a fadarab lendült, és Linea szíve alatt vésődött be. Mélyre, nagyon mélyre.

Felnyögött, majd felriadtam.
- Em, Em, Em jól vagy??!! - kérdezte rémülten anya.
- I-igen. - suttogtam rémülten. Éreztem, ahogy a tarkómban dübörög a vér, a kezem remegett.
- Itt maradhatok. - ajánlotta fel, de én csóváltam a fejem.
- Nem, menj csak. Holnap dolgozol, nem?
- Igen. De attól még..
- Nem, menj csak. Jól vagyok, csak rosszat álmodtam.
- Oké, szívem. Akkor holnap. - mondta, majd kisétált a szobából.
Magamhoz öleltem Daisy-t, majd visszaaludtam.

Minden folytatódott.
Most egy erdőben voltam, tele sűrű fákkal. Egy kocsi mellett álltam meg, aminek a csomagtartójában egy hulla volt. Most már nem a pizsamámban voltam.
Egy nevetségesen kihivó, vörös, testhez simukó ruhában, fekete magassarkúban.
A csomagtartó előtt állva csak ennyit mondtam.
- Én nyertem, szívecském. Tudod, nincs kegyelem...
Majd lezártam a csomagtartót.
De nem én zártam le.
Hanem a vörös nő...

Rémülten rohantam az étkezőbe, ahol eszeveszetten keresni kezdtem Lynne mobilját, amit a táskámba csempésztem.
Az érintőképernyőn óvatosan csúsztattam végig az ujjam, majd a névjegyzéken állt meg a kezem.
Anderson - erre a névre illesztettem az ujjam.
Nem tudom miért tettem.
De mégis megtettem.
És nem bánom.
- Szia Anna. - mondta egy férfi hang - megszerezted a lány telefonszámát? - kérdezte.
- Mire gondol? - kérdeztem Lynne-féle hangsúlyban.
- Mi történt Anna? Megfázott az esti ... - megköszörülte a torkát. - az esti erdei sétáján? - és nevetett.
- Miről beszél? - kérdeztem lefagyva.
- Anna. Mi történt? - kérdezte. - sajnálom, téves szám. - mondta a férfi zavartan, majd kinyomta a mobilt.
Én lefagyva álltam ott.
A mobilt visszacsúsztattam a táska zsebébe, majd fagyottan sétáltam vissza a szobámba...