Harmadik fejezet :DD

Rémülten riadtam fel. Este volt, minden csendes. Nyomasztott a sötétség, nyomasztott hogy nincs mellettem senki.
Felálltam, lezuhanyoztam, hogy felfrissüljek, majd átöltöztem.
Elindultam, hogy körülnézzek a kórházban.
Az osztály ajtajánál egy nagyon hosszú folyosó épült, aminek végén egy széles, kék, lefelé vezető lépcső állt.
Bár valahol éreztem, hogy nem kéne ott lennem, mégis lesiettem rajta.
Egy ideig sétáltam, elmentem rengeteg osztály mellett, mikor az alagsorhoz értem.
Csak egy szó volt kiírva, de rémülten kaptam a mobilom után: Sürgősségi.
Remegtem, de mazochista módon kiejtettem a számon - újra és újra.
Az nagy üvegajtó kilincse eltűnt a sötétségben.
Az ember azt hinné szirénázó mentőautó, sok-sok orvos.
De csend volt. Kísérteties csend.
Az ajtó szinte magától nyílt ki, és kérlelt, hogy lépjek be.
Halkan, nesz nélkül léptem be.
Az érzés, ami rámtört, érthetetlen volt és félelmetes.
Egy arcot láttam magam előtt a régi, régi emlékeimben. Az elveszett emlékeim feltörni készültek.
Az arc, amit láttam, hátborzongató volt és félelmetes.
Hófehér és mégis élettel teli...
Valami futásra késztetett, rohantam a szobám felé, de valahogy nem tudtam merre induljak. Rémülten rohantam a lépcsőn felfelé, a kórtermem ajtaja beragadt. Az érzés, hogy valaki követ, kezdett elhatalmasodni rajtam.
Valaki megérintette a vállam és...és...

Victoria Madsen

Már néhány órája csak ülök a kanapén és mozdulatlanul bámulom a padlót.
Anya észre sem veszi. Nyugodtan szuszog mellettem. Egy filmet néztünk, imádja a horrorfilmeket. Csakhogy én nem. Rettegek tőlük.
Az emlékek megborzongatnak.
Alkonyodott, a nap vérvörös sávként világította meg a kora esti égboltot.
Indultam volna, de anya megérintette a vállam.
- Biztos nem maradsz itthon? - tudta, hogy félek. Mintha érezte volna.
- Persze - mondtam halványan, majd beszálltam Em mellé.
- Mi az? - kérdezte, de én csak a fejem csóváltam.
- Semmi sem. - még halványabban mosolyodtam el, bár észre sem vette.
Telihold volt, a nap széles fénysávot rajzolt a hold köré.
Hátborzongató volt, a hold így kétszer nagyobbnak tűnt.
Egy régi turistaösvény mellett parkolt le, majd gyalog folytattuk az utat.
Az erdei ösvény mellett egy vár állt. Régi, korhadt fa korlát mellett sétáltunk fel a lépcsőn.
Már mindenki ott várt.
- Szia Emily! - köszönt viszonylag halkan Milli.
- Szia - vigyorgott Emily.
- Mi történt? - láttam Milli-na meglepettséget.
- Semmi. - mondta, majd elmosolyodott.
Bementünk a széles, korhadt ajtón, majd miután bezártuk magunk után Emily megszólalt.
- Na és, honnan tudtátok, hogy ide kell jönni?
Mindenki lefagyott.
- Az nagynénid vezetett ide minket. - mondta Milli.
- De hát ő Floridában él!
- De hát itt volt. - vitatkozott Josh. - szőke és magas. Azt mondta a neve Amanda.
- De hát a Liznek hívják! - megszorította a kezem.

Suzie, a mopsz-om horkantása rántott vissza a valóságba.
- Suz, kimész? - kérdeztem tőle halkan, nehogy felébresszem Lizt.
Nagyot vakkantott.
- Akkor jó. - mosolyogtam keserűen.
Kinyitottam az ajtót.
A friss, hideg, téli levegő megcsapta az arcom. Pont olyan hideg volt, mint akkor.
Tavaszodik, pedig csak február van.

Akkor pillantottam meg Suzie-t, aki szoborként állt a téli éjszakában, a teliholdat bámulva.
Telihold.
Megremegett, majd beszaladt a házba.
Valaki megérintette a vállam és elfogott a rémület...